Helyi almából, ismerős ízekből készülő ciderek, mintha csak a szomszédod készítené Neked.

Lokalm Cider

Forralt cider receptek a hideg napokra

2015. december 07. - ELZO

Hogy feldobjuk az ünnepeket, és kicsit eltérjünk a hagyományos ételek és italok forgatagától, most egy itthon még nem annyira jellemző, de nagyjából a forralt borral egy idős téli italról, a forralt ciderről fogunk kicsit írni nektek. Ki gondolta volna ezt egy cideres oldaltól, ugye... :) Szóval, mint említettük, a forralt cider is régre vezethető vissza, nagy valószínűséggel a dél-nyugat angliai Wassail nevű ital leszármazottja, amihez egyébként egy nagyon érdekes hagyomány is tartozik. De erről majd jövő hónapban írunk nektek részletesebben, hiszen akkor lesz aktualitása, viszont addig is, ha nagyon kíváncsiak vagytok, és szeretnétek többet megtudni róla, akkor gyertek el a karácsonyi cider kóstolónkra, ahol fogunk róla bővebben mesélni. :) És természetesen forralt ciderrel is fogunk szolgálni nektek.

Most inkább rátérünk a lényegre, mivel elsősorban úgyis mindenkit maga az ital érdekel, ezért mi 2 recepttel is készültünk nektek, amik gyorsan, könnyen elkészíthetők, és nagyon finomak. Az első egy egyszerűbb kivitel, a másodikat ínyencebbeknek ajánljuk, de sok különbség nincs közöttük. Az elkészült italokat fogyaszthatjuk hagyományosan bögréből, azonban önthetjük akár befőttes üvegbe is, ami azon túl, hogy egyszerre nagyobb adag elfogyasztását teszi lehetővé számunkra, még kifejezetten jól is néz ki. :)

FIGYELEM! Semmi esetre se használjunk sima üvegpoharat, mert könnyen elpattanhat a meleg hatására, ami balesetveszélyes!

RECEPT 1

1 liter száraz cider

2 alma (szeletelt)

2 mandarin (szeletelt)

2 rúd fahéj

6 bogyó szegfűbors

4 szegfűszeg

Kis adag szerecsendió

2-4 evőkanál fekete rum

2-3 evőkanál barnacukor

Helyezd a cidert, a gyümölcsöket és a fűszereket egy lábasba, és 5-10 percig finoman melegítsd, hogy az ízek keveredni tudjanak a ciderrel. Utána add hozzá a rumot, a cukrot, és ha megfelelő az ízvilág, tálalhatod is!

20121228_1843451.jpg

RECEPT 2

1 liter szűretlen, száraz cider* (javasoljuk a Westons Old Rosie-t)

½ liter gyömbérsör

1 narancs

1 marék szegfűszeg

Néhány rúd fahéj

Juharszirup (vagy méz)

Kökényes gin vagy fűszeres rum (opcionálisan)

* Természetesen nem muszáj szűretlen cidert használnunk, azonban mivel a végén befőttesüvegbe is önthetjük, sokkal jobban néz ki a végeredmény.

mulled-cider-recipe-6.jpg

Szúrj néhány kis lyukat a narancsba, és döfd beléjük a szegfűszeget. Rakd egy lábas aljára, öntsd rá a cidert, a gyömbérsört, és add hozzá a szegfűszeget és a juharszirupot (vagy mézet). Ezután kezdd el főzni addig, míg nem forr. Miután felforraltad, kapcsold le a lángot, és mérj ki 1-2 kanál gint (vagy rumot). A naranccsal és mindennel együtt öntsd ki egy kancsóba. Hogy melegen tartsuk, betekerhetjük a kancsót egy ruhával is. Igény szerint, miután a kancsóból kiöntöttük a bögrébe vagy befőttesüvegbe, rakhatunk bele extra szelet narancsokat vagy újabb rúd fahéjat is. A recept nagyjából 3-4 korsónyi adaghoz elegendő.

A bejegyzés trackback címe:

https://lokalmcider.blog.hu/api/trackback/id/tr668146714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása