Helyi almából, ismerős ízekből készülő ciderek, mintha csak a szomszédod készítené Neked.

Lokalm Cider

2015: megszületett a magyar ciderkultúra

2016. január 08. - ELZO

A legtöbben, mikor elérünk az év végéhez, átgondoljuk az elmúlt hónapjainkat, és szembesülünk azzal, hogy miket is értünk el, miket valósítottunk meg azokból a tervekből, amikkel valahova el akartunk jutni. Majd ezekből levonva a következtetéseket lezárunk egy fejezetet, és nyitunk egy újat, hogy a következő esztendőben még produktívabban és hasznosabban teljen el a számunkra megadatott idő.

A mi csapatunk életében is eljött ezeknek a pillanatoknak az ideje, ami azért is különleges számunkra, hiszen ez volt az első évünk, amit végigcsináltunk azon az úton, ami (reméljük) a saját termékünk létrehozásához vezet. Mivel azonban ez nem ment volna nélkületek, szeretnénk veletek is megosztani, mi minden történt velünk, és miket tervezünk a következő időszakra.

ujev.jpg

Az év első fele kicsit kaotikusan zajlott, hiszen folyamatosan alakult a csapat összetétele, mire mostanra nagyjából kialakult, hogy kikkel és hogyan tudunk együtt dolgozni. Éppen ezért a termékfejlesztés és a koncepciónk összerakása is lassabban haladt ekkor, még teljesen más irányon és néven gondolkodtunk, mint ahol most tartunk.

Azonban szerencsére ez az időszak lehetőséget adott arra is, hogy különböző versenyeken és képzéseken induljunk, ahol az ötletünket tudtuk csiszolni és tökéletesíteni. Az egyik ilyen a BME-s Innovatív vállalkozások indítása és működtetése nevű tantárgy keretében megrendezett vállalkozásfejlesztési verseny, aminek keretében csapatunk 1. helyezett lett – akkor még Pesti cider néven. A győzelemnek köszönhetően a Demola nevű nemzetközi közösségi irodahálózat budapesti egységétől kaptunk rá lehetőséget, hogy náluk dolgozzunk, és grátiszban még 100.000 Ft-ot is adtak jutalmul. A lehetőséget azóta is nagy köszönettel kihasználjuk, nagyon sok segítséget kapva mind tőlük, mind az ott dolgozó többi csapattól, mint amilyen pl. a Miutcánk.hu, akiknek az egyik piknikjén is részt vehettünk. :)

A másik fontos verseny a BME Management Szakkollégiuma által szervezett INNOversitas volt, melyről már korábban is beszámoltunk, és ahol egyébként 2. helyet értünk el – ekkor már Lokalm cider néven, és közelebb kerülve a mostani koncepciónkhoz. Utóbbit szintén az előbb említett szakkollégium által indított Menedzsment Akadémia 2015-ös kiírásán tudtuk tovább fejleszteni.

Ennek a továbbgondolásnak – és a piackutatásainknak, melyet többek közt a nyáron egy másik partnerünknek, az almaCID-nek a különböző rendezvényeken való árusítása közben végeztünk – a következményeként rájöttünk, hogy az emberek nem igazán tudnak a ciderek szélesebb körben elérhető, akár minőségi változatairól, és csak a kommerszebb márkák iránt köteleződnek el. Hogy ezen változtassunk, CiderTour néven indítottunk egy mozgalmat, melyen a ciderfogyasztás szélesebb kultúráját szeretnénk megteremteni, 2 féle módon. Az első, hogy különböző helyeken, ahol árulnak minőségi cidereket, szeretnénk kedvezményt nyújtatni a vásárlóknak – ennek a megvalósítása még a 2016-os évben várat magára. A másik azonban már elindult, ebben egyelőre kisebb csoportok számára kóstolókat szervezünk, és 3 eseményt már sikeresen meg is csináltunk (a budapesti London Stone Pub, valamint a Night Card és a NoEX!T Media csapatainak együttműködésével és segítségével, amiket ezúton is szintén köszönünk), és idén is szeretnénk folytatni az általunk teremtett hagyományt, valamint tovább bővíteni az esték lehetőségeit és színvonalát.

kep3.jpg

És hogy hol is tartunk a saját termékünkkel? Jelenleg van egy olyan receptúránk, ami hozzáértő tesztelések alapján igen jó minőségű, és amit kézzel készítve már bármikor elő tudunk állítani, szóval most jön a szervezett gyártási környezet kitanulása, és a tényleges gyártás beindulása. A következő évünk valószínűleg ennek a folyamatnak a végrehajtásáról fog szólni, amelyhez jelenleg is éppen bérgyártót keresünk partnernek, akivel együttműködve piacra tudnánk lépni.

Szóval ez volt dióhéjban a mi 2015-ünk, reméljük, a következő évből is sok izgalmas dologról számolhatunk be nektek, és év végére már a saját termékünkkel koccinthatunk veletek. :)

Addig is boldog, izgalmas és élményekkel teli új évet kíván: Annamari, Laura, Balázs, Gergő, Zoli és Zsolti, vagyis a Lokalm cider és a CiderTour csapata!

A bejegyzés trackback címe:

https://lokalmcider.blog.hu/api/trackback/id/tr118253166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása