Helyi almából, ismerős ízekből készülő ciderek, mintha csak a szomszédod készítené Neked.

Lokalm Cider

I. magyar cider kóstoló

2015. november 02. - ELZO

Esős hétfő este volt, tipikus brit időjárás. A helyszín egy tipikus brit hangulatú pub, főszereplőink pedig szintén tipikus brit italok, a ciderek. (Persze, aki olvasta korábbi posztjainkat a ciderek történelméről, azok tudják, hogy utóbbi állítás nem teljesen igaz.) Ez alapján a történet helyszínének is egy tipikus brit várost képzelhetnénk el, ám ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk, ugyanis mindez Budapesten alakult így.

 20151019_173801.jpg

Történt ugyanis, hogy az elmúlt hónapok termékfejlesztései közben sokszor találkoztunk azzal az elkeserítő helyzettel, hogy az emberek még mindig nem ismerik a minőségi cidereket, és nincsenek tisztában ezeknek az eredetével és a fogyasztási kultúrájával. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy Magyarországon hagyományteremtő módon megrendezzük az első cider kóstoló estet, ahol lehetőségeinkhez mérten igyekszünk változtatni ezen az állapoton.

Természetesen nagyon izgultunk, hogy milyen lesz a fogadtatás, hiszen sose szerveztünk még ilyesmit, és hiába teltek be 1 hét alatt minimális hírverés mellett a rendelkezésre álló férőhelyek, azért féltünk, hogy nem tudunk megfelelni az esemény felé támasztott igényeknek. Sőt, egyáltalán azt se tudtuk előzetesen, hogy az emberek milyen igényekkel jönnek el, mit várnak tőlünk, mit szeretnének hallani.

 20151019_184202.jpg

Aztán amikor szép lassan megtelt a helyszín, és elkezdődött az este, láttuk, hogy az emberek kezdenek oldódni, és szerencsére pozitív érdeklődéssel fogadtak minden kis információmorzsát, amit átadtunk nekik. Aminek külön örülünk, hogy az estét sikerült elég interaktívra, kötetlenre csinálnunk (amiben nagy érdeme volt a helyszín, a London Stone Pub tulajának, Gyurinak), és nagyon sok hasznos olyan kérdést, visszajelzést kaptunk, amiket a későbbiekben be tudunk építeni a hasonló estékbe.

Mert szerencsére a végére kijelenthető volt, hogy akik eljöttek, azok élvezték az estét, így erőt adtak nekünk is a folytatáshoz, és el is határoztuk, hogy tovább szeretnénk vinni a megkezdett hagyományokat, ezért havonta fogunk szervezni ilyen kóstoló esteket. Reméljük, minél többen eljöttök majd ezekre is, és sikerül közösen egy olyan kritikus tömeget építeni a minőségi ciderfogyasztás mögé, amire mindenki joggal lehet büszke idővel. :)

További képek az eseményről a CiderTour Facebook oldalán érhetők el, a kóstolóinkat ugyanis ezen név alatt futó mozgalmunk keretében szervezzük.

A bejegyzés trackback címe:

https://lokalmcider.blog.hu/api/trackback/id/tr428045540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása